A toronydaruk rövid története

A XIX. század utolsó évtizedeiben az ipari forradalom számos iparágat formált át végérvényesen. Az építőiparban is radikális változások zajlottak le, aminek köszönhetően egyre magassabb és nagyobb ingatlanok épültek. Az egyre nagyobb magasságok és egyre több emelési igénynek köszönhetően megjelentek az első toronydaruk az építésgépesítés területén.

Az első modernkori toronydarut a WOLFF daru gyártó készítette el 1913-ban. Ez volt az első ún. gyors szerelésű, mobil, felső forgású toronydaru. A típus később is nagy népszerűségnek örvendett.

A következő mérföldkő és jelentős technológiai ugrás a toronydaruk kialakításában és gyártásában a II. világháború utáni évtizedeket jellemző újjáépítési boom hozta el. Az 1940-es évek végén, az 1950-es évek során számos jelentős toronydaru gyártással foglalkozó cég alakult főleg Európában pl. Liebherr, Pingon, Comedil, San Marco, Kroll és Linden.

Alsó forgású toronydaruk

A toronydaruk kialakítása és terhelhetősége

A toronydarukat elsősorban a könnyebb terhek nagy magasségokba és távolságakba való eljuttatására tervezték. Teherbírásuk 2-16 tonna közötti, de több gyártó kínálatában akár 80-100 tonna kapacitású toronydaruk is megtalálhatóak.

A toronydaruk terhelhetőségét az adott gyártó által rendelkezésre bocsátott terhelési diagram / terhelési táblázat mutatja be. Ebben a legnagyobb terhelhetőség mellett a max. gémhosszúságon emelhető legnagyobb teher értékét is megadják. Azt is meg lehet állapítani, hogy az adott specifikáció szerinti gémhosszúság mellett mekkora a toronydaru maximális emelési kapacitása. A toronydaruk biztonsági berendezése túlterhelésgátló, amely azt szabályozza, hogy az adott toronydaru hatósugárában mekkora terhet tud megemelni.

A toronydarukat két nagy csoportba sorolhatjuk aszerint, hogy a forgó váza alul a torony alján vagy a felül a torony tetején történik (alsó vagy felső forgású toronydaru).

Kialakításuk szerint toronydarukat az alábbiak szerint csoportosítjuk :

  • önszerelő (alsó forgású)
  • csúcs nélküli (felső forgású)
  • csúccsal ellátott (felső forgású)
  • billenőgémes (felső forgású)

Az alulforgós toronydarukat jellemzően kisebb, kompaktabb kialakításúak előnyük az egyszerűbb szállítás és szerelés. Ezeket a toronydarukat másnéven önszerelőnek is nevezik, tekintettel arra a tényre, hogy nincs szükség másik darura az össze-, majd szétszereléshez. Jellemzően kisebb ingatlanok építésénél használják őket. Ezzel szemben a felülforgó daruk esetén egy másik darura (toronydaru vagy autódaru) van szükség a telepítés során az egyes szerkezeti elemek (ellensúlyok, törzs és a gémtagok) helyére emeléséhez.

A toronydaruk kialakításának elsődleges szempontja a gyors és egyszerű szerelhetőség. Jellemzően több hónapra vagy évre, ideiglenes kerülnek telepítésre az adott munkaterületen, így kiemelten fontos a költséghatékonyság.

Alkalmazási területük

Toronydarukat elsősorban monolit vasbeton szerkezetépítési munkáknál alkalmazzák az emelési kapacitás és a szükséges távolság függvényében. Jellemzően lakóházak, lakóparkok vagy irodakomplexumok építésénél használják.

Nem csak szerkezetépítésre, de egyéb segédanyagok emeléséhez is használják (pl. beton, acélgerendák, nyílászárók, üveg, falazóanyagok, külső és belső burkolati elemek, tetőelemek, stb.). Az adott építéséi projektre telepített toronydaruk gyakran épületgépészeti és üzemi berendezések emelését is elvégzik.

A hagyományos építési helyszínek mellett a infrastrúktura (pl. autópálya vagy vasúti hidak, metró, repülőterek, stb.), illetve ipari és sportlétesítmények, erőművek építésénél alkalmaznak toronydarukat. Többek között, atomerőművek építésénél használják a legnagyobb teherbírású toronydarukat, amelyek 80-100 tonnás teherbírásúak is lehetnek.

Felső forgású “csúcsos” toronydaruk

“Csúcs nélküi” felső forgású toronydaruk

Billenőgémes toronydaruk